EGER/

PROGRAMOK

Eger

Eger megyei jogú város, Heves megye és az Egri járás székhelye. Eger ezeréves városának városképe hosszas fejlődés után alakult ki. A barokk formavilága, a középkori török emlékek jellegzetes építészetet teremtettek itt.

A város hangulata egyszerre hősies és lenyűgöző, bájos és barátságos. A sok évszázados múltra visszatekintő Egri vár sugározza a hazafiasság és a bátor kiállás üzenetét. A város fejlődésében meghatározó szerepe volt a papságnak, iskolákat, közösségi épületeket, kórházat építettek. A Líceumban található Főegyházmegyei Könyvtárat is Eszterházy Károly püspök alapította.

A város a Mátra és a Bükk hegység között folyó Eger patak völgyében a Bükk nyugati lábánál húzódó dombvidéken fekszik. Tengerszint feletti magassága 180 méter, keleti oldalán emelkedik az Eged és a Várhegy, melyek a Bükk délnyugati nyúlványát alkotják.

Eger környéke már a kőkorszak óta lakott terület, a város kialakulásáról viszonylag keveset tudni. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a honfoglaló magyarság első nemzedéke a X. század elején megszállta Eger területét. Eger létrejötte egybeesik első királyunk, Szent István állam és egyházszervező tevékenységével.

Eger török kézre kerülése után 91 évig a oszmán birodalom része és egy vilájetnek (közigazgatási egység) a központja lett. A város 1687 decemberében szabadult fel a török uralom alól.

Eger életében a XVIII. század a virágzás, a fellendülés időszaka volt. Eger püspökei, különösen Barkóczy Ferenc és Eszterházy Károly, akik kialakították Eger ma is látható barokk városképet.

Meghatározó borászatok

  • Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok

  • Bukolyi Családi Birtok

  • Demeter Pincészet

  • Gál Lajos Pincészete

  • Gál Tibor Pincészet

  • Kaló Imre

  • Pók Tamás Pincéje

  • St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet

  • Thummerer Pince

  • Vincze Borászat

Egri programok

Folyamatos frissülő programokat itt talál: egriprogramok.hu 

Cím: H-3300 Eger, Nagyváradi u. 5/A.
e-mail: kastelykalandkft@gmail.com  |  Telefon: +36-30-701-4384

  • Facebook Basic Black

© 2019 by Kastélykaland Kft.